Köszöntjük a Gubás Társulat honlapján!

2010 óta kutatjuk az elfeledett ruhadarab, a debreceni guba történetét, mely a 18-19 században élte virágkorát, azonban a második világháború után lassan feledésbe merült. E mesterségre utal Debrecenben a mai Csapó utca neve is. Az 1890-es években több mint 300 gubacsapó mester élt és dolgozott Debrecenben. Ez a vastag, racka juh szőréből szőtt kabátféle a szegényebb emberek öltözéke volt, mely védett a hideg ellen, de jó szolgálatot tett nyáridőben is. A fiatalok még esküvői alkalomra is felvették. Tovább...

A Hortobágy híres racka juhai
Kiállítás a Debreceni Nagytemplomban
Berettyóújfalu, 2013. május 24.

A Bihari Népművészeti Egyesület által meghirdetett pályázatra érkezett anyagból összeállított kiállítás megnyitóján bemutatkozott társaságunk is, hiszen a guba nem áll messze a szűrtől.

Dezsőné Borbély Emma előadásban mutatta be a Társulat eddigi működését és egy rögtönzött divatbemutatón a résztvevők ízelítőt kaptak az eddig elkészült darabokból.