Bevezetés
A guba a legegyszerűbb és legősibb szabású felső ruhánk. Eső, hó, szél, dermesztő hideg ellen jó védelmet nyújtó „télikabátja” volt a szabadban mozgó, tevékenykedő parasztságunknak, hasonlóan a bundához, subához, szűrhöz.
Népi iparművészeink, népművészeink nemes feladata a magyar nép gazdag művészetének megőrzése és napjainkba való átörökítése.
Ez a szándék vezette Dezsőné Borbély Emma Népi Iparművészt, amikor elhatározta, hogy felkutatja a debreceni guba múltját. Munkájában segítőtársa volt Paróczainé Simay Ildikó szövő, Népi Iparművész.
Céljuk volt a guba egykori készítésének, annak technikájának, valamint a gubaviselet elterjedésének és a készítő mesterek céhekbe tömörülésének feltárása.
A Déri Múzeum 19 db gubájának tanulmányozása volt az első lépés, majd elgondolásaikban szerepelt olyan öltözékek tervezése és kivitelezése, melyek megtartják az egykori hasznos ruhadarab / ma már csak múzeumi tárgy / jellegzetességeinek egyik-másik elemét, de megfelelnek a mai divatnak, igényeknek.
A Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület sikeres pályázata megerősítette ezt az elhatározást. Meghívásukra munkájukhoz csatlakozott néhány szövő, akik érdekesnek és hasznosnak találták a témát. /Boros Ferencné, Hallay Orsolya, Kovács Éva, Lipcsei Jánosné, Maglóczkiné Menyhárt Márta, Nagy Andrea, Nagy Magdolna, Vermes Mariann /. A guba múltját felidéző kutatásnak és az aktív átörökítési munkának a tagjai: Dezsőné Borbély Emma, Lipcsei Jánosné, Maglóczkiné Menyhárt Márta, Nagy Magdolna, Paróczainé Simay Ildikó.
A fent említett szövőket Dezsőné Borbély Emma GUBÁS TÁRSULAT néven fogta össze és irányította, szervezte tevékenységüket 2009 őszétől.
A társulat első bemutatkozása saját készítésű, újszerű (modern) gubákkal 2010-ben a Budai várban, az évenként megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepén volt. Munkáik elismerést vívtak ki mind a szakma, mind a látogatók körében. Mindez további kutató- és alkotómunkára ösztönözte a csapatot.
A nagy múltú, egykor oly híres debreceni gubás mesterség emlékének felidézése és a gubának átörökítése napjaink viseletébe nem realizálódhatott volna, ha a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, Hubert Erzsébet etnográfus nem teremtette volna meg a munka kezdetének anyagi feltételét egy pályázat által.
A GUBÁS TÁRSULAT munkájának elindulásában sok segítséget kapott a Déri Múzeum munkatársaitól: Dr. Magyari Mártától, Petrovszki Ildikótól és Tóth Ilona Csillától.
Tevékenykedésükhöz sok megerősítést és támogatást kaptak valamennyien.
A guba készítésének múltja
A viselet eredete
A középkori európai parasztság durva posztóruházatának szürkés vagy barnás színe a juhok, ritkán a kecskék természetes gyapjának színe volt. Magyar területen írott szövegek a XIII. század óta említenek durva, általában szürke színű posztót. Három olyan magyar paraszti posztóruha létezik, melyeknél az anyag neve és a belőle készült ruha neve, valamint szabásuk hasonlóak.
A középkori parasztok és szegények jellegzetes szürke posztóanyagát magyar területen írott latin szövegek is említik. Ennek a szürke szövetet jelentő „griseus” szónak a magyar fordításai a „szűr” és a „daróc” szavak. Alkalmazták még a „gausape” szót is, melynek gyakori magyar fordítása a „guba” szó.
A három felsőruha a szűr, a daróc, és a guba ismert szabása határozottan derékszögű, a derékszögű szabás pedig a keleti és kelet-európai ruházat jellemzője. A derékszögűségen belül azonban a fenti ruhák egyes szabáselemei különbözhetnek egymástól. A szűr és a daróc szabásának jellegzetességeként a függőleges szerkezetű vonalak dominálnak. Ezzel szemben a guba ugyancsak derékszögű szabását a vízszintesség jellemzi.
A gubás mesterség, a guba használatának elterjedése, készítése, fajtái
A guba térdig, gyakran lejjebb is érő, ujjas, színes posztóval beszegett nyakú felsőruha, melyet a gyapjúszövetek legvastagabbikából a gubaposztóból szabtak ki és varrtak össze. E ruhadarab teljes elkészítése a gubacsapó, gubásmester dolga, ő szabja, varrja, sőt anyagát is ő szövi meg.
A fürtös gubafajták szövésekor a gubapokrócba kilógó, hosszú gyapjúfürtöket szőnek bele. Az ilyen guba futó tekintetre olyan, mint a juhbőrből készült bunda. A guba azonban olcsóbb volt, mint a bunda és nem is volt olyan kényes. Ha a bunda bőre megázott, hamar tönkre ment. Ellenben a guba, ha a szekér átment rajta, akkor is guba maradt.
A hideget azonban a szűr szűri, a guba rekeszti, a bunda nem ereszti.
A guba készítésének kezdete bizonytalan. Így szól róla egy gubás mester: „Nem tudom megmondani mikor jött be az a mesterség. Akitől kérdeztem, azt felelte, hogy akitől kérdezte, az akkori öregektől, azok azt mondták, hogy körülbelül vagy 180 éve. De mennyi ideje van az azóta?”
Györffy István szerint a guba készítése és viseletének elterjedése keletről nyugat fele történt a 17-18. században.
Gubás mesterek sokfelé voltak az országban, mindenütt más és más módon készített munkákkal. Legközelebb Nyíregyházán készültek gubák, de a gyapjú tisztaságát nem tartották fontosnak, az ócska gyapjút is feldolgozták. A nagykárolyiak társulata nagy létszámú volt. Ők tiszta gyapjúból dolgoztak, de a gyapjút előre megfestették, csak kevés un. szín gyapjút kevertek a festett szőrhöz. Így nemcsak fekete, hanem szürke gubát is készítettek. Matolcson a guba fekete volt, de nem festett fekete, hanem juh-fekete a maga valóságos bogárfekete színiben. Ezt a fekete fürtös gubát Svájcba is szállították a testőrségnek. Ugyanúgy készült, mint a rendes guba, csak körültekintőbben.
Nagy számban voltak mesterek Szatmáron. Ők fehér gubát készítettek, de szövésmódjuk nagyon eltérő volt.
Kisebb létszámú céhek voltak Nagyváradon, Margittán, Somlyón, Zilahon. A felvidéken, Miskolcon, Szántón, Sátoraljaújhelyen, Göncön, Ungváron. Ezeken a helyeken az anyag tekintetében nem voltak válogatósak, csak minél olcsóbb legyen.
A debreceni guba a legjobb hírnévre tett szert. Fokozza elsőrendűségét, hogy a gyönyörű bárányfürtös guba csak itt készült.
A guba készítése, fajtái
A guba tiszta magyar juh gyapjából készült felső ruhadarab. Magyar juhok neve alatt a juhoknak azon fajtáját értjük, melynek hosszú szálú, s többnyire göndör fürtös gyapjúja van, vagyis a racka.
A tiszta jelző nemcsak a gyapjú tisztaságára vonatkozott, hanem arra, hogy csak tisztán juh-gyapjút és új gyapjút volt szabad használni a guba előállításához.
Magyar területről három féle guba ismert. Az első, kétnyüstös gyapjú szőttes. Bolyhosságát fésülés, bolyhozás útján érik el. Ez a fűsült guba. A második az un. rakott guba, melyet a szőnyegtechnikára jellemző beszövött fürtökkel készítettek. Ez a guba szőrme benyomását kelti. A harmadik fajta az, amelyikbe egy éven aluli kisbárány természetes göndör fürtjeit szövik. Ez a bárányfürtös guba. Ezt csak Debrecenben szőtték és nagy hírnévre tett szert.
A guba szabásának különlegessége az ujjak és a mellrész kialakításának módja a felső anyagsáv vízszintes kettőbe hajtása által.
3. kép – Guba szabása
A gubacsapó céh Debrecenben
A gubás mesterek céhekbe tömörültek. A debreceni nagy múlttal és hírnévvel rendelkező gubacsapó céh a gyapjúművesek céhéből / 1398 / eredeztette magát.
Debrecen város múzeumában erős vasláda őrzi törvényeiket és kiváltságaikat, melyek fenntartották, virágoztatták a céhet egészen a szabad ipar bekövetkezéséig.
A céhtörvények munkára és Istenfélelemre tanították a céh tagjait. Céljuk volt a mesterség tökéletes elsajátítása. Az inas évek alatt a mesternek kötelessége volt az inast a mesterségre megtanítani szigorú büntetés terhe alatt. A begyakorlás a legény évek alatt a vándorlás során történt. A három év alatt a legjobb műhelyekben Miskolcon, Kassán, Szatmáron, Kolozsváron stb. gyakorolta magát a legény a mesterségben. Amikor a debreceni gubacsapók olyan országos hírre emelkedtek, hogy számban és műveik jóságában felette állottak hazánk összes gubacsapóinak, a helytartótanács 1806-ban eltörölte a debreceni legények vándorlását. A legényeknek, munkásnak, jámbor Istenfélőnek kellett lenni. A mesternél tartozott minden munkát elvégezni. A gubacsapó mesterséget csak az űzhette, aki saját kezével a mesterséget művelni tudta. A tanulatlan kontárok egyáltalán nem dolgozhattak. A céh tagja csak mesterember lehetett, de ő is csak azután, amikor az egész mesterségből megpróbáltatott, vagyis remekeléshez bocsájtatott és azt sikeresen elvégezte.
A remekelés során egy fehér gubaposztót elejétől végéig meg kellett szőni és a mesterek előtt egy fekete gubát ki kellett szabni. Mindezeknek hétfő reggeltől péntek estig el kellett készülni. Ha a mesterek nem fogadták el a munkát, tovább kellett tanulni a mesterséget.
A Debrecenben dolgozó mesterek száma az 1830-as években már a 300 főt is meghaladta. A gubacsapók legtöbb része saját házában dolgozott a Hatvan, a Cegléd, a Varga, a Péterfia, a Csapó utcában és annak mellék utcáiban is. A város árkon belül a Nagy-Hatvan, a Kis-Mester, a Mester és a Varga utcákban éltek és dolgoztak a legnagyobb számban gubás mesterek.
Magyarországon a céhek főképp városainkban a magyar társadalom életében jelentős szerepre tettek szert. Az évszázadok során a céhrendszer nem maradhatott hatástalan a magyarság műveltségének általános állapotára s így a magyar nyelvtörténetre sem.
A debreceni gubacsapó céh is sok évszázados története folyamán, egykor országszerte ismert virágzásnak örvendve, egyik jellegzetesen magyar céhbeli mesterséggé fejlődött. Az anyag beszerzésének tennivalóival, a szerszámok előállításával és a készítmények értékesítésével közvetlen kapcsolatban állott földművelő- állattenyésztő magyar népünkkel. Joggal kereshetjük tehát a gubacsapóink nyelvében a magyar faj jellegzetes szellemi alkatának a nyelvben konzerválódott lélektani és művelődéstörténeti emlékeit annak a kornak, amikor még ez a mesterség virágjában volt.
Az oldal célja
A guba történetének, használatának és jellegzetességeinek közérthető bemutatása.
Fő témák
- A guba mint hagyományos felsőruha
- A viselet eredete és használata
- A racka juh gyapjának szerepe
Szerkesztési hely
A könyv vonatkozó fejezetei és képei ide kerülnek, ellenőrzött, webre szerkesztett formában.